Színes az ér, mi festeget. Piszkosul nyomja a színeket

Elgyengültem. Nem tudom miért.
A sorozat újrakezdődik. Emlékeket készítek. Újra és újra. Egészségtelen játék. De minden pillanatát élvezem.
Nagy baj van itt. A fejemben. Fogalmam sincs, miért vágyom azokra az érintésekre. A végkifejlett forróság.
És ilyenkor gondolkozom azon a kérdésen, hogy "Mi is az élet?"
De még mindig nem jutottam el a normális válaszhoz.
Élet. Egy út a születés és az elmúlás között. Egy olyan út, amelyet pozitív és negatív dolgok kereszteznek. Örömök és fájdalmak társulnak az élethez. Emlékek tartják az életet. Álmok és célok barátkoznak vele.
Aztán jönnek a negatív dolgok, amelyek a mélybe dobnak.

Ghm...

Nem tudok semmit mondani. Már második napja, hogy minimális hang jön ki a számon, de ezt nem bánom. Jó így nekem s a környezetemnek is. Sokszor előfordult, hogy túl sok szó, mondat hagyta el a számat, és a vége negatív dolog lett. Ezért most inkább bevonulok a falam mögé, s eltűnök minden elől.
Nem akarom azt, ami akkor volt. Kaito-val is veszekedtem. Olyan dolgokat a fejéhez vágtam, amiket nem gondoltam komolyan. Rajta vezettem le azt, amit felhalmoztam.
Tegnap inkább nem írtam Neki. Egy kis dolog miatt megsértődtem, és visszaakartam adni. De Kaito leállított, így ő kapta az Ő adagját.
Milyen jó barát vagyok... Nem tudom, miért beszél még velem. Sosem tudok segíteni neki, próbálkozom, de nem megy. Feladom.

# Nyíló virágokat láttam egy szomorú álomban.

A tegnapi estém nem volt a legjobb. Elkezdtem Vele beszélgetni. Érzem a keze melegét, de nagyon távol. Közelebb kellene engednem Őt, de nem megy. Nem tudom, miért nem. Meg sem próbálom. Pedig kellene. A vége az lesz, hogy teljesen eltávolodunk és elveszítem. Ezt nem akarom. 


Nyíló virágokat láttam egy szomorú álomban.
 A virágok mind rózsák voltak. Ezernyi szín volt azon a helyen, de a legszebb rózsa elveszett. Kerestem őt, de nem találtam. Az álom ezért volt szomorú. Az éjjel lassan szállt le a rózsákkal borított rétre. A sötétség birodalmába kerültem.  Az eget, a földet és a rózsák szirmát is a sötétség uralta.
 Megjelent a Hold. Áttörte a sötét fátyolt. A Hold fénye egy pontot világított meg a réten. Ott volt az a rózsa. A Rózsa. A szirmai vérvörösek voltak. Nem tudtam levenni róla a szemem. Megtaláltam az én rózsámat.

Uteki

Esik. 
 A felhők pajzsot alkotva védték a földet a napsugaraktól. Megnyugtató ez az időjárás. De valahol... Szomorú. Szomorú, hisz a pajzs könnyei patakzanak. Nagy sebességgel hulltak a földre, nedvesítve azt.  Szeretem az ilyen napokat. Minden nyugodt, békés, szürke. Vannak olyan dolgok ebben az időben, amik beszínezik. Az esőcseppek tánca. A szomorú daluk, mely a haláltáncuk alatt és után hallható. Emlékek hadát idézik. Az akkor boldog pillanatok, most éles szilánkok mosolya.
 Sokszor érzem, hogy szeretnék a múltban élni, az esőben. De... Miért? Attól nem leszek jobban. Az eső után is kisüt a nap. És talán szebb lesz az az idő, mint a felhők szenvedő arca.

                       „Halvány foltok jelennek meg a párnán,

                        Te halkan sírsz, árván.

                        Könnyeid kiváltó oka a múlt,

                        Benne ő, kinek érted könnye hullt.” 

A felhők elvonultak. A nap mosolyog rám. Az emlék halványul, mikor a karjait érzem magamon. Ölelnek engem. Szorosan, mégis gyengéd érzelemmel. A zavart elmémet az emlékek súlyától... Ez az ölelés nyugtatja. Karja fény volt a sötétben. Úgy, mint a vándor napsugarak a felhők szakadt részein.

Miért a napsugarak győztek? 

Miért győz a fény a sötétség felett? 

Miért ünnepli mindenki a jókat? 

Miért örülnek a bukottak vesztén? 

Miért húzódik mosoly az arcra a holló zuhanását látva? 

Talán azért ünneplik a jókat, mert belül ők is olyanok, mint a bukottak. Mindenki örül a hozzáhasonló személy elhibázott cselekedetén. Boldogság tölti el őket, mert egy olyan, mint ők, rosszul cselekedett és ennek az eredménye a bukottá válás. 

Egyszer mindennek vége

Ahogy a nappalt az éjjel követi, ahogy az életet a halál, egyszer minden lezárul. Egyszer mindennek vége lesz. A szeretet is elhalványul, a tudás is megtörik, a láng is pusztításba kezd. Így van rendjén. Mégis küzdünk ellene. Minden létező dolog a jó és rossz tulajdona. Minden alkot, aztán elpusztít. Az ember is a mókuskerékben futó teremt-és-pusztít elven működő teremtmény.  

 Egyszer mindennek vége,
felhőfátyol sétál a napos égre.

A nappalt követi az éj,
már nincs, ki mondja: "Ne félj!"

A szerelem lángja most már alhat,
a sebből szivárgó vér is alvad.

A virágzó rét... puszta táj.
A boldog nevetés... fáj.

A remény e pillanatban bukott el,
az emberi szív megtagadta, többé nem ver.

Kezdés

Üdvözlöm kedves olvasó!
 A blog célja naplóhelyettesítő. Nem lesz semmi érdekfeszítő dolog benne, csak az, amit kiírok magamból. Az átlagosnál gyengébb életem szilánkjainak raktárhelye lenne ez a kis oldal.
Nem tudom, hogy miért kezdem el újra ezt a blogolást. Talán az unalom uralta elmém kényszerítette a testem e blog megalkotására. Vagy kell egy kis kuka, amibe a lelkem önthetem.

"Elhatároztam, hogy kiűzöm szívemből, és kitöltöm egy pohárba. Így nem lesz fájdalom"

 Igen, ezek a mondatok is közrejátszottak. És reménykedem abban, hogy nem találnak rám. Nem találnak meg olyan személyek, akik a falam mögé szeretnének jutni. 

              Egy törött rész a falon, min egy darabkámat láthatja:
Név: ****** Balázs
Becenév/Használt név: Kireev
Születési idő, hely: 1996. április 9., Debrecen
Jelenlegi lakhely: Budapest
Hobbi: Az oxigént szén-dioxiddá alakító folyamat végzése; ceruzával alkotás; tollal való gondolat kifejezés; húrok lefogásával adott dallam a gitárnál
Személyiségtípus: ISTP
Zene: Egy ideje leragadtam a J-Rock műfajnál.
Kyo (Dir en Grey) dalai kellemesen égetik belsőmet; Jyou (Exist Trace) néhol lágy, néhol erős hangja az, mibe beleszerettem.

Még pár dolog:
° Az EMO stílust képviselője
° Könyvmoly
° Anime és Japán fanatikus
° A Gamer nemzedék tagja
° Morbidhumor szerelmese
° A csend művésze
° Galamb-, macska- és tömegfób
° Anti-alkoholista
° Farkasvakságban szenvedő egyén
° Mazochista



                                                                                                         Köszönöm, hogy végigolvasta!