Valami meghalt.

Amikor elkezdődött a változás, azzal nyugtattam magam, hogy csak költői válság, ami majd úgyis elmúlik. Így, több, mint egy év után... Nem múlik el.
Már nem hiszek abban, hogy elmúlik. Mert rájöttem, meghalt.
Ami másoknak rossz, nekem úgy tűnik szükséges. Könnyebb vele. Sokkal realisztikusabb vele a látvány. Akkor is, ha belül tönkretesz. 

Az én depresszióm nem depresszió.

A szenvedésem sem szenvedés.

Hallgatásom nem csak hallgatás,

Mosolygásom sem mosolygás.

Még (mindig) élek.

Jól elhanyagoltam szegény blogot.
Ez a tanulás miatt volt.
Igen, keressünk csak okot, bűnbakot. Hibáztassuk azt/őt.
Valójában semmi kedvem nem volt írni. Ha nekiülök a Word-nek, sosem születik meg az, amit én szeretnék. Sosem sikerül olyanra formálni a gondolataimat, amilyenek a fejemben vannak.
Ahogy az idő telt, úgy szűnt meg belőlem. 
Lassan kezdem unni, ami az ask-on megy. Persze így is szoktam olvasgatni követettjeim válaszait, de nem akarok kérdésekre válaszolni. Idegenek kérdéseire, mikor a fejemet milliárd kérdés nyomja néha össze. A saját kérdéseimre sem megy a válaszadás, másokéra miért menne?

Terror

Ez a horror kategóriába sorolható oneshot manhwa 2000.-ben jelent meg. 

A történet egy átlagos lány szobájában kezdődik. Ki, mint tegnap éjjel, úgy ma is retteg az éjfél beköszöntétől, ezért nem tud elaludni.
És eljött a 00:00. 
Lépteket hall, melyek a szobája felé tartanak.
Összehúzza magát, mikor már az ajtajánál hallja őket.
Csend ül le éjjel. De nem tart sokáig. 
Ez a csend, a lépések meglepi a lányt. Felül, körülnéz. 
Hirtelen nyikorogni kezd az ajtó és lassan kinyílik. Egy árny tekintete tűnik fel a sötétségben.
Az árnynak csak egy szeme látható az éjben, ahogy a lányt figyeli.
Végül... A lánynak felnyílnak a szemei és felismeri a sötétbe burkolózó személyt. 

Hogy mi a gonosz, az attól függ, melyik oldalon állsz.

- Gonosz vagy, mert megölted őt.

- Gonosz vagy, mert hagytad.

Melyikük a gonosz?

A hátteret nem tudjuk, de az első anonim személyt mondjuk bűnösnek, gonosznak, gyilkosnak. De… A második jó ember? Bűntelen?

A két személy közül melyik a gonosz?

Az, aki egy dolog miatt elvett egy életet? Vagy az, aki végignézte a gyilkosságot és nem tett ellene semmit?

Hogy mi a gonosz, az attól függ, melyik oldalon állsz.

Az első személy egy emberi életet hidegvérrel, akarva vett el, vagy önvédelem miatt kényszerült gyilkosságra? De akkor hol van a második személy? A háttérből végignézte a gyilkosságot? Vagy meghúzta magát és hagyta had döntsön a sors, melyik egyén éli túl?

I.

Az első személy, legyen X. Hidegvérrel követett el egy gyilkosságot a barátja/ismerőse/Y jelenlétében.

_X elborult aggyal, kést rántva egy ártatlan embert ölt meg. Y ezt mind végignézte, nem tett ellene semmit, mert a földbegyökerezett a lába. Végignézte, ahogy a barátja, X, elvágja az ártatlan ember nyakát és ahogy az a személy a földre hull, elvérez.

_ X elköveti a gyilkosságot, Y csendben figyeli az eseményeket. A stressz hormonok működésbe lépnek Y-nál, amik azt suttogják, ne csináljon semmit X-szel, mert a barátja még kárt tesz benne. Ezért nem állítja le.

II.

_X önvédelemből ölte meg azt az embert. Y a háttérben maradt, a sötétben, hogy „a (már) halott személy őt ne vegye észre és ölje meg, mint a barátját.”

Vagyis Y gyávamód elpárolgott, nem segítve a barátjának. Hagyta volna meghalni X-et.

 _X önvédelemből ölt, Y-t mentette. Ő újra gyáva módjára nem csinált semmit. Sokkot kapott a történtektől, ezért nem tudta megállítani X-et.

Vagy…

Egyszerűen nem akarta megállítani a barátját, mert :

I.                    X élvezi a gyilkosságot, és ez Y-nak is örömet okoz

II.                 Y önző. A saját életét mindenek fölé helyezte, ezért nem állította le X-et

III.

X a saját életét védte és ezért akaratlanul megölt egy embert, egy olyan embert, aki X-et akarta eltenni láb alól. Y nem tett semmit. Végignézte.

Y… X.

X és Y egy személy.

Egy testben lakoznak. X testében. A skizofrénia nincs jelen. Y X gondolata. Lelkiismerete. Vágya.  

Égő szív, belül vív, tép, féktelen ég

Itt a nyár vége. 

És úgy érzem, nem csak a nyár, hanem én is az út végéhez közeledek. Miért van ez?

Talán főnixként újjáéledek az ősz beköszöntével... De semmi esély rá. 

Megfulladok. Nem kapok levegőt. 

Üres szemekkel bámulom a holnapot. 

Szavakba öntöm fájdalmam, mit nap-nap után érzek,A sebből szavak folynak, hisz nagyon vérzek.

 Miért nem érzem a boldogságot? Hisz most minden egyenesen halad.
Miért nem érzem a virágillatot, mikor a rózsákban gyönyörködöm?
Miért nem érzem a világ színeit, mikor az ecsetvonásokat élem át?

Az ask profilom deaktiválása a nyaralás miatt volt.

De nem biztos, hogy visszatérek arra az oldalra. Megvagyok nélküle. Sokkal több időm lett más dolgokra, mióta deaktiváltam. 

Lehet, hogy csak pár napja történt, de előtte sem voltam nagyon aktív ott. 

Nem hiányzik. Nem tud hiányozni. 

De... Nem csak az ask, más dolgok sem érdekelnek. Újra az az űr tátong a mellkasomban. 

A gondolataim sötétek. Élettelenek. 

Ez nem "költői válság". Az életkedvem a pozitív dolgoktól sem tud visszajönni. 

Rengeteget gondolkodok egy dolgon. 

De még mindig gyáva vagyok. 

Ha eltűnök... Nem veszik majd észre. Arra sem figyeltek, hogy ott vagyok, akkor az eltűnésem sem fogja őket nagyon megtörni. 

Élettelen

Halott. Biológiai halált átélő személy. Lélekmentes test. Gondolat nélküli elme.

Nem.

Élettelen az, ki semmi jelét nem mutatja az életnek, de mégis fogyasztja az oxigént. Üres nappalok és végtelennek tűnő magányos éjszakákban él. 

Túl sokáig húztam ezt az egészet. Belefáradtam.

Hogy tudnám azt birtokolni, ami a sajátom?

Hogyan tudnám birtokolni azt, ami a sajátom?
Vagy... Mi törheti szét lelkem rabláncát?
Február 5. - Április/Május
Még mindig nem tudom, mi volt ez. Az az időszak.
Összevarrtak, aztán kitépték a varratokat.
Elvonultam egy hónapra, sebeimet nyalogatni, mint egy macska.
Az volt a fura, hogy csak egy hónap kellett a gyógyuláshoz.
Amit kaptam... Gyűlölnöm kellett volna. De nem ment.
Fizikailag tönkrementem, míg a lelkem gyógyulgatott.
Elfogadtam a vereséget. De még mindig gyenge vagyok. Elgyengülök.
Ki kellene zárni teljesen.
A játék véget ért.
Volt egy pont, amin kettétörtem. Az érzelemmentes álarc újjáéledt.
De... Nem kellett volna.
Az érzelemmentes. Élettelen. Üres. Túl feltűnő volt.

Akaratlanul találtam meg X "naplóját". Valamiért az a három hónap érdekelt, így csak azt olvastam.
Nem kellett volna.
A sorokat olvasva tőrök vándoroltak szívembe. Mind azt suttogta, hibáztam.
Nem kellett volna belecsúsznom.
Egy olyan "embert" teremtettem, amilyen én vagyok.
Vele beszélve az augusztusom jut eszembe, az augusztusi énem.
Törött. Üres. Szétszakított.
A nekem már minden mindegy emberi viselkedés. Próbálja az álarcát erősíteni, de átlátok rajta.
A sorokban láttam a fájdalmat, dühöt, a zuhanást.
A lélek rablánca ez. Ez az elkeseredettség. Magával ragad. Mindig rajtad/benned van. Megakadályoz a pozitív élmények élvezésében. A múltba húz, ami a jeleneddé válik.
Az utolsó szakasza a jövő. A jövő, amit széttép a lánc. Előtted zárja be az ajtót, amelyet átlépve a jövőbe jutsz, elfeledve a jelened, ami a múltad. Összezúz és csak egy valamit tehetsz.
Búcsúlevelet írsz neki, de nem veszi azt észre. Nem akarja észre venni. Nem lát át a szavak álarcán.
Még a pontos dátumot is odavésed, de nem érti, mi az.
A segítséget megtagadod, mert attól csak rosszabb lesz.
De... Az utolsó pillanatban leállsz. Kezét nyújtja feléd.
Szemfényvesztés.
Megfogod kezét. Megfogod, megszorítod.
Nem akarod, hogy elhagyjon.
"Még ha hazugság is... Mondja, hogy szeret. Nem megy nélküle. A büszkeségemet eldobva, térden állva könyörögtem, mint Júdás a prófétáknak. Tovább léphettem volna, de akkor teljesen elveszek.
Megéri érte az utolsónak hitt könnycseppemet hagyni lefolyni arcomon. Akkor is ha hazug,  ki miatt levándorol könnycseppem."
Ezek a sorokat a naplójából idéztem. A lélek rablánca sosem tud széttörni. Semmi sem törheti szét.